Beszámoló az Egyenlő Bánásmód Hatóság 2006. évi tevékenységéről

Összefoglaló

A hatóság a jogszabályokban rögzített és munkatervében meghatározott feladatait a Tanácsadó Testülettel együttműködve eredményesen végezte 2006-ban.

Legfontosabb célkitűzéseit, a diszkrimináció áldozatainak segítését és a jogérvényesítés új lehetőségeinek széles körű ismertté válását elérte, ami ugyanakkor új társadalmi igényeket is felszínre hozott.

A hatósággal szembeni elvárások növekedéséhez jelentősen hozzájárul az is, hogy az „Esélyegyenlőség Mindenkinek 2007.” év európai uniós programja ráirányította a figyelmet a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemre, bátorítást ad az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésére, s felkészültebbé teszi a jogvédőket és a jogvédelemre szorulókat egyaránt.

A hatóság tevékenységének ismertté válása, az irányába megnyilvánuló bizalom nagy felelősséget ró a hatóság munkatársaira, vezetőire, de a társadalmi kirekesztés elleni határozott fellépést célul tűző kormányzati döntéshozókra is.

A hatóság 2007. éves tevékenységével is nagymértékben hozzá kíván járulni ahhoz, hogy az ország versenyképessége érdekében elhatározott reformok végrehajtása ne járjon az emberi méltóság sérelmével, ne engedjen teret a hatalmaskodásnak, sőt erősítse az emberek közötti szolidaritást, csökkentse a mélyen gyökerező előítéleteket.