Egészségi állapottal kapcsolatos diszkrimináció

2011-ben a Fővárosi Bíróság ítéletével az O.K. Egyesület felperesnek az Egyenlő Bánásmód Hatóság alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a felperes keresetét elutasította. A kérelmező azért fordult a hatósághoz, mert véleménye szerint SZ. Város Önkormányzata megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a kérelmező által bérelt ingatlanból előzetes felszólítás nélkül elszállította bútorait, ingóságait és a bérleményt lakhatatlanná tette.

A kérelmező a hatósághoz benyújtott panaszában előadta, hogy egészségi állapota miatt költözött át édesanyjához, de visszatérésének szándékát jelezve bútorait és ingóságait a bérleményben hagyta.

Az eljárás alá vont az eljárás során kifejtette, hogy a kérelmező érvényes bérleti szerződéssel nem rendelkezett, illetve az ingatlanban – távozása után – bútorokat, ingóságokat nem, csak kommunális szemetet hagyott hátra, az önkormányzat eljárására ezért közegészségügyi követelmények érvényesítése miatt volt szükség.

A hatóság elfogadta az eljárás alá vont kimentését arról, hogy az intézkedésnek az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka volt.

A bíróságnak az Egyenlő Bánásmód Hatósággal egyező jogi álláspontja szerint a hatósági eljárásban lefolytatott bizonyítás alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az intézkedésre közegészségi szempontból volt szükség, tehát annak ésszerű indoka volt.

A bíróság megállapította azt is, hogy az alperesi hatóság a panaszos kérelmének elutasításakor jogszerűen járt el, mert a bizonyítási eljárás alátámasztotta, hogy a kérelmező védett tulajdonsága ( egészségi állapota) és az általa hivatkozott sérelem ( kilakoltatás) között ok okozati összefüggés nem volt kimutatható és az eljárás alá volt sikeresen bizonyította, hogy a védett tulajdonság semmilyen módon nem játszott közre a hátrány okozásában.

A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát csak jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni, a bíróság azonban megállapította, hogy a hatóság határozata sem anyagi, sem eljárásjogi szabályt nem sért, ezért a bíróság a felperes O.K. Egyesület keresetlevelét elutasította.