EBH/314/2006

EBH/314/2006

 

 

 

 

Kérelmező és 5 társa az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz ( a továbbiakban: Hatóság ) írt kérelmükben azt sérelmezték, hogy az egyik, munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cég, amely O.­ba, egy másik kft.­hez kölcsönzöttvolna ki dolgozókat, az állásinterjúra megjelent mintegy 10 romából senkivel sem íratta meg a felvételi eljárás második fordulóját jelentő alkalmassági tesztet, és a szóbeli interjú, melyen mind a munkaerő kölcsönző kft., mind a másik, a kölcsönzött dolgozókat fogadó cég munkatársa jelen volt, a romák vonatkozásában csupán egy, másfél perces ún. felvételi elbeszélgetést tartott, és ez alatt olyan kérdést is feltettek a jelentkezőknek, amelynek semmi köze nem volt a szakmai végzettséghez, tapasztalathoz, pl. „mi a legrosszabb tulajdonsága”.

 

A munka, melyre jelentkezőket kerestek, betanított munka volt.

 

A kérelmezők közül senki nem írhatott tesztet, tehát a második fordulóig már nem jutottak el. Kérelmezők állítják, hogy egyetlen roma vagy annak kinéző jelentkező sem írhatta meg a tesztet.

 

A Hatóság felhívására a munkaerő kölcsönző kft. becsatolta azon két fő jelentkezési lapját, akik tesztet írhattak, sőt fel is vették őket dolgozni. Az egyik felvételt nyert személy jelentkezési lapjából megállapítható, hogy 18 éves, iskolai végzettsége 8 általános, korábban nem volt munkahelye, így szakmai tapasztalata sem lehetett. A másik felvételt nyert dolgozó karbantartói szakképzettséggel rendelkezik, korábban egy hazai gépgyártással foglalkozó cégnél dolgozott, tehát megállapítható, hogy a Kérelmezők közül ilyen feltételek alapján tesztet valamennyien írhattak volna, hiszen közülük 5 fő rendelkezett autóiparban és gépgyártás területén szerzett tapasztalattal. Ennek ellenére a két eljárás alá vont cég még azt a lehetőséget sem biztosította számukra, hogy a tesztíráson megmérettessenek, amely­ figyelemmel a B. Kft. felvételi eljárási rendjére­ még korántsem jogosít fel senkit arra, hogy alkalmazzák.

 

A Hatóság a fenti tényállásra figyelemmel a kérelmet alaposnak találta.

 

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) 19.§­a különös bizonyítási szabályokat állapít meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti eljárásokban. A törvény előírja, hogy a jogsérelmet szenvedett személy vagy csoport bizonyítja, hogy hátrány érte, és rendelkezik az Ebktv. 8. §­ ában meghatározott valamely védett tulajdonsággal vagy tulajdonságokkal. Kérelmezők valamennyien a roma kisebbséghez tartozónak vallották magukat, illetve bőrszínük alapján többet közülük a roma kisebbséghez tartotónak vélhettek. Kérelmezők sérelme, az őket ért hátrány az volt, hogy mindannyiuk számára igen rövid ideig tartott a felvételi beszélgetés, és ennek alapján döntött úgy a két eljárás alá vont kft. személyügyi vezetője, hogy tesztet már nem írhatnak.

 

Az eljárás alá vont cégek kimentésként adták elő, hogy elsősorban kvalifikált munkaerőt keresnek, amelynek ellentmondott azonban a felvételt nyert dolgozók képzettsége, életkora. Arra vonatkozóan, hogy­ bár a kérelmezők közül többen is rendelkeztek autóiparban vagy gépgyártásban szerzett tapasztalattal­, nem tudtak elfogadható magyarázatot adni, hogy miért nem írhatott tesztet egyikük sem. A Hatóság nem fogadta el az eljárás alá vont cégek kimentésként felhozott azon érvelését, mely szerint több roma kisebbséghez tartozó munkavállalót is foglalkoztatnak, mivel jelen ügy elbírálása szempontjából ennek jelentősége nem volt.

 

 Megállapítható volt, hogy Kérelmezőket mindkét eljárás alá vont kft. közvetlen hátrányos megkülönböztetésben részesítette, mert valós (roma kisebbséghez való tartozásuk) vagy vélt (bőrszínük) tulajdonságuk alapján őket más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban részesítette azáltal, hogy a felvételi beszélgetésen nagyon rövid ideig voltak benn s ez alatt már eldöntötték a cégek személyügyi vezetői, hogy a felvételi eljárás második fordulóján, a tesztíráson ne vehessenek részt. Az eljárás alá vont cégek sem az Ebktv. 7.§ (2) bekezdésében foglalt ún. általános kimentési lehetőségnek való megfelelőséget nem tudták eredményesen bizonyítani, sem a törvény 22.§ a) pontjában leírt ágazatspecifikus kimentési lehetőséggel nem tudtak megfelelően védekezni.

 

 

 

 

 

A Hatóság a döntésének meghozatalakor a fentieken túl az alábbi jogszabályokra volt figyelemmel:

 

Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy: „A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bár­ mely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti kü­ lönbségtétel nélkül”. Ugyanezen törvényhely (2) bekezdése szerint: „Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.”

 

Figyelembe vette a Hatóság a Faji Egyenlőségi Irányelv ((2000/43/EK) rendelkezéseit, különös tekintettel annak 1. cikkelyében foglaltakat, amely a célok között fogalmazza meg a faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés elleni keretrendszer kialakítását azzal a szándékkal, hogy az egyenlő bánásmód elve megvalósuljon – többek között a foglakoztatás területén is.

 

A Faji Egyenlőségi Irányelv 2. cikk (2) bekezdés b) pontja szerint közvetlen megkülönböztetés áll fenn, ha egy személlyel szemben faji vagy etnikai alapon kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy eljárnának.

 

Kimentési ok csak kétféle létezik. Az első a valódi és döntő foglalkozási követelmény, amely szerint a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az eltérő bánásmód, amely valamely faji vagy etnikai származáshoz kapcsolódó tulajdonságon alapul, nem jelent megkülönböztetést, amennyiben a vonatkozó konkrét foglalkozási tevékenység természetéből vagy végzésének a körülményeiből adódóan ez a tulajdonság valódi és döntő foglalkoztatási követelménynek számít, feltéve, hogy a cél jogszerű és a követelmény arányos. A másik a pozitív intézkedés, mely jelen ügyben nem releváns. A Hatóság, amint arra fentebb már rámutatott, jelen ügy kapcsán azt állapította meg, hogy az eljárás alá vont kft.­k az Ebktv. 7.§ (2) bekezdésében foglalt, ún. általános kimentési okokra hivatkozással sem tudtak ésszerű magyarázatot adni arra, hogy kérelmezőkkel miért nem íratták meg a tesztet, miért nem vették figyelembe azt, hogy közülük többen rendelkeznek olyan szakmai tapasztalattal, amelynek alapján legalább a felvételi eljárás második fordulóján történő részvételre érdemessé válnának, megadva ezzel azt az esélyt, hogy esetleg próbamunkán is lehessen a szakmai képességüket vizsgálni.

 

A Foglalkoztatási Keretirányelv (2000/78/EK) rögzíti, hogy mind a köz­, mind a magánszféra vonatkozásában alkalmazni kell a rendelkezéseit, különös tekintettel a munkavállaláshoz, a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei, beleértve a kiválasztási és toborzási feltételeket, bármely tevékenységi ágban és a szakmai hierarchia minden szintjén.

 

Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 8. § c) és e) és pontja alapján közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy

 

vagy csoport bőrszíne illetve nemzeti, vagy etnikai kisebbséghez való tartozása miatt részesül más, összehasonlítható helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest kedvezőtlenebb bánásmódban.

 

Az Ebktv. 21. § értelmében az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét jelenti különösen, ha a munkáltató a munkavállalóval szemben közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést alkalmaz, különösen a következő rendelkezések meghatározásakor, valamint azok alkalmazásakor: a) a munkához való hozzájutásban, különösen nyilvános álláshirdetésben, a munkára való felvételben, az alkalmazási feltételekben.

 

A Hatóság rámutat arra, hogy hiába van szabályozva a felvételi eljárás rendje­ akár több lépcsőben is, mint jelen esetben­, ha a munkára jelentkezők ez alatt azt tapasztalják, hogy pusztán egy­két kérdésből eldönthető az alkalmasságuk (ráadásul olyan kérdésekből, amelyekből messzemenő következtetést levonni a szakmai tapasztalatra nézve nem is lehet).

 

 

 

 

 

Mindezek alapján joggal érezhetik méltánytalannak, adott körülmények között megalázónak és sértőnek a felvételi eljárást és a toborzást. Olyan esetekben, amikor a felvételre jelentkezőket még arra sem méltatja a leendő munkáltató, hogy egy jelentkezési lapot kitöltsenek, amelyben ellenőrizhető módon számot adhatnak végzettségükről, szakmai múltjukról, korábbi munkahelyeikről, disszonánsan hat olyan kérdéseket feltenni az elbeszélgetés során, hogy „,mi a legrosszabb, vagy legjobb tulajdonsága”.

 

A Kérelmezők nem azt sérelmezték, hogy őket nem vették fel, hanem azt, hogy nem kezelték őket egyenlő méltóságú személyként a többi, nem roma jelentkezővel, és egy­két perces „felvételi beszélgetést” követően közölték velük, hogy nem felelnek meg a követelményeknek. A Hatóság egyik eljárás alá vont előnyére sem tudta értékelni azt a körülményt, hogy voltak néhányan a jelentkezők közül olyanok is, akik nem tartoztak a roma kisebbséghez, és velük sem írattak tesztet, illetve azt sem, hogy végül az összes aznap meghallgatott közül csak 4 embert vettek fel. Az eljárás alá vontak egyike sem vitatta ugyanis, hogy a kérelmezők közül egyik sem jutott el a tesztírásig, illetve többükre a személyügyi vezetők már nem is emlékeztek.

 

A szankció alkalmazása során a Hatóság azt vette figyelembe, hogy az alkalmazott szankciókhoz, mint megelőzéshez és visszatartó hatáshoz fűződő célok a jogsértő magatartás jövőbeni eltiltásán túl csak pénzbírság kiszabásával érhető el, ezért az eljárás alá vontakkal szemben az Ebktv. 16. § b) és d) pontjaiban határozott szankciókat alkalmazta. A bírság összegét (600.000.­Ft illetve 700.000.­Ft) a Hatóság az eljárás alá vont cégek jövedelmi, vagyoni viszonyaira ­, a becsatolt vagyonmérleg adatainak figyelembe vétele mellett­ valamint a sérelmet szenvedett kérelmezők nagyobb számára figyelemmel állapította meg.

 

  1. július