EBH/288/2007

EBH/288/2007

 

 

 A kérelmező azzal a panasszal fordult egy Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Hatósági Osztályához, hogy egy helyi kávézó üzletvezetője 2007. januárjában nem szolgálta ki őt, a néhány hónappal korábbi nézeteltérésük miatt, amikor az üzletvezető akciós sörrel nem szolgálta ki. A sörgyár területi képviselője a kérelmezőnek adott igazat. A Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztálya megállapította saját hatásköre hiányát és áttette a kérelmet a területileg illetékes Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség illetékes kirendeltsége hatósági ellenőrzést tartott 2007. februárjában a bepanaszolt vendéglátó-ipari egységnél, melynek során az üzletvezető előadta, hogy a kérelmezőt valóban nem szolgálta ki, mivel korábban több alkalommal nem megfelelő viselkedést tanúsított a kávézóban. Az akciós sörrel kapcsolatos ügyről elmondta, hogy a vitatott sörrel kiszolgálta a panaszost, de a hozzátartozó ajándék sorsjegyet azért nem tudta átadni részére, mert csupán fél órával korábban vette át a sörgyártól az akcióról szóló tájékoztatót és még nem volt ideje átolvasni. Ezt követően sem szolgálta ki a kérelmezőt, mivel folyamatosan minősíthetetlen magatartást tanúsított az üzletben. A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség eljáró kirendeltsége áttette az ügyet az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz.

 

A Hatóság nem indított eljárást, mert azt a tényt, hogy korábban a felek között nézeteltérés volt, nem az Ebktv. 8. § szerinti védett tulajdonság.

 

  1. április