EBH/1/2005

EBH/1/2005

 

Egy vidéki iskolában egy 6. osztályos roma származású tanuló órák után eltett egy német szótárt. Amikor a tanárok felfedezték, azonnal az igazgatóhoz fordultak, aki igazgatói figyelmeztetésben részesítette a tanulót. A Hatósághoz a szülő fordult, aki túl súlyosnak, és gyermeke roma származásának tulajdonította az igazgató által alkalmazott fegyelmező intézkedést. Elmondása szerint gyermekét nyilvánosan megszégyenítették, és ezáltal a családot egy ellenséges légkör veszi körül a településen.

 

A Hatóság lefolytatta az eljárást, és megállapította, hogy az iskola igazgatója a kötelezettségszegés miatt a Házirendben foglaltakhoz képest valóban két szankcióval súlyosabb fegyelmező intézkedést alkalmazott, azt azonban nem lehetett megállapítani a bizonyítási eljárás során, hogy ez a tény összefüggésben lett volna a tanuló roma származásával. Továbbá azt sem lehetett igazolni, hogy az iskola igazgatója a fegyelmező intézkedést a tanulószoba nyilvánossága előtt hirdette ki, s ezzel megszégyenítette a tanulót.

 

A fentiek miatt a szülő panaszát a Hatóság elutasította.