Bírósági döntések

A próbaidő alatt megszüntetett munkaviszony

A foglalkoztatási jogviszony a próbaidő alatt indoklási kötelezettség nélkül megszüntethető. Egy ilyen ügyben a hatóság határozata és a bíróság döntése egyaránt rámutatott a hátrányos megkülönböztetés esetén érvényesülő speciális szabályokra is. Amennyiben a kérelmező várandósságáról a munkáltatói jogkör gyakorlójának tudomása van, a hatósági eljárásban érvényesülő osztott bizonyítási teher szabályai szerint bizonyítania kell, hogy a felmondás oka nem a kérelmező terhessége volt. Sikertelen bizonyítás esetén a munkáltató intézkedésével megvalósulhat a várandósság védett tulajdonsághoz kapcsolódó hátrányos megkülönböztetés. A jogesetben a hatóság eljárását az elbocsátott munkavállaló kérte. Úgy vélte, azért szüntették meg munkaviszonyát a próbaidő alatt azonnali hatállyal, mert kiderült, hogy gyermeket vár.

A kérelem szerint kérelmező munkaviszonya 2015. április 1. napjától állt fenn, shop-eladóként dolgozott a bepanaszolt munkáltató által üzemeltetett benzinkúton. 2015. április 24-én, miután a terhességi gyorsteszt kimutatta, telefonon közölte korábbi munkáltatójával, hogy várandós. A telefonbeszélgetést hallotta a bepanaszolt munkáltató egyik munkavállalójának rokona. A munkatárs a kérelmező szerint elmondta a hallottakat a töltőállomás üzletvezetőjének, aki továbbadta az információt a munkáltatói jogkör gyakorlójának. A kérelmező miután megtudta, hogy a munkáltató előtt ismertté vált a terhessége, beszélt az üzletvezetővel (2015. május 6-án), aki megnyugtatta, hogy nem lesz probléma a foglalkoztatásával. Ugyanezen a napon a munkáltatói jogkör gyakorlója már azt közölte kérelmezővel, hogy pénzügyi okok miatt nem biztos, hogy munkaviszonyát fenn tudják tartani, sőt, azt javasolta neki, hogy keressen olyan munkahelyet, ahonnan elmehet szülni. A kérelmezőt mindez nagyon felzaklatta, rosszul lett, ezért kórházba, majd másnaptól – mivel ikerterhességéből az egyik magzatot elveszítette – táppénzre ment. Öt nappal később felhívta a munkáltatói jogkör gyakorlója, és közölte vele, hogy megszünteti a munkaviszonyát. Az erről szóló iratokat a kérelmező 2015. május 14-én postai kézbesítéssel megkapta.

A bepanaszolt munkáltató az eljárásban úgy nyilatkozott, hogy a munkaviszony megszüntetéséről szóló döntése korábban megszületett, azt a munkáltatói jogkör gyakorlója 2015. május 6-án, szóban közölte kérelmezővel. A közlést írásban is megkísérelték, de kérelmező az iratot nem vette át, ezért azt 2015. május 11-én postai úton juttatták el hozzá. A kérelmező terhességéről pletykaszinten hallott a munkáltatói jogkör gyakorlója, de ez a döntését nem befolyásolta, annak más oka volt. Nem tanúsította ugyanis kérelmező azt az igyekezetet és hozzáállást, amely egy próbaidejét töltő munkavállalótól elvárható, nem voltak megfelelőek az értékesítési mutatói, és a vásárlóktól is több szóbeli jelzés érkezett azzal kapcsolatosan, hogy kérelmező kiszolgálási módja „nem túlzottan vevő-centrikus”. Időközben ismét jelentkezett felvételre egy korábbi munkavállaló, akivel a munkáltató meg volt elégedve. Őt egy másik telephelyre felvették, ahonnan áthelyeztek egy másik munkavállalót a kérelmező munkavégzési helyéül szolgáló telephelyre. Kérelmező elbocsátásával így a dolgozói létszám nem változott, viszont az állomány képzettebbé vált.

Az eljárás alá vont védekezését a hatóság nem fogadta el. A kérelmező modorára vonatkozóan az eljárásban meghallgatott személyek konkrét eseteket nem említettek, a vásárlók könyvében rögzített panaszt a munkáltató felmutatni nem tudott. A kérelmező teljesítményére vonatkozóan az eljárás alá vont nem adott kielégítő választ arra a kérdésre, hogy mi volt az az elvárás, amit kérelmezőnek nem sikerült teljesítenie. A csatolt iratokból és a munkáltató előadásából az volt megállapítható, hogy egyrészt a munkáltató ellentmondásosan nyilatkozott a teljesítményről szóló listák összeállításának módszeréről, másrészt pedig a kérelmezőnél rosszabb teljesítményt is nyújtottak más munkatársak, őket mégsem bocsájtották el. A visszatérő tapasztaltabb kolléga tényleges foglalkoztatására is csak egy későbbi időpontban, és nem kérelmező elbocsájtásának idején került sor. A munkavégzésről egyébiránt a munkáltató nem adott negatív visszajelzést a kérelmezőnek a foglalkoztatása ideje alatt. Ellentmondásos volt továbbá a munkáltató részéről meghallgatott személyek nyilatkozata azzal kapcsolatosan, hogy mi történt 2015. május 6-án, valóban közölték-e ekkor a kérelmezővel, hogy a munkaviszonyát megszüntetik. Az üzletvezető, aki tanúként aláírta a jegyzőkönyvet arról, hogy a kérelmező nem vette át a felmondását, egyáltalán nem emlékezett arra, hogy a felmondás közlése megtörtént, miközben arra emlékezett, hogy aznap telefonon felhívta a kérelmező, hogy bejelentse, – a terhességével összefüggő – betegsége miatt helyettesíteni kell őt.

Mivel kérelmező terhességéről a munkáltatói tudomásszerzés és a munkaviszony megszüntetése között rövid idő telt el, az eljárás alá vont pedig nem tudta bizonyítani, hogy a terhességről döntéshozatal után értesült, illetve más munkavállaló esetében is a munkaviszony próbaidő alatti megszüntetéséhez vezettek volna a munkáltató által felhozott indokok, hatóság arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás alá vont nem szüntette volna meg kérelmező munkaviszonyát, ha nem derül ki róla, hogy várandós. A várandóssággal összefüggő elbocsátás pedig az egyenlő bánásmód követelményébe ütközik.

A jogsértés tényének megállapítása, és a jogsértő magatartás jövőbeli tanúsításának megtiltása mellett a hatóság az eljárás alá vonttal szemben 500 000 Ft bírságot is kiszabott.

Az elmarasztalt munkáltató a határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. Keresetében előadta, hogy álláspontja szerint a hatóság nem tárta fel megfelelően a tényállást, a határozat iratellenes. Vitatta, hogy a munkaviszony megszüntetését megelőzően tudott volna a kérelmező terhességéről, e körben kiemelte, hogy a terhesség orvosilag csak a felmondás közlésének napján igazolódott. Hivatkozott a teljesítményértékelésre, amelyet álláspontja szerint a hatóság a bizonyítékok között mellőzött. Az üzletvezető-helyettes és a kérelmező között a betegség miatti beosztással kapcsolatosan lezajlott telefonbeszélgetést irrelevánsnak tartotta, mert a beosztást nem az üzletvezető-helyettes készítette.

A hatóság ellenkérelmében hangsúlyozta, hogy a kérelmező bizonyította, az őt ért sérelem idején terhes volt, azt pedig a hatóság az eljárásban feltárta, hogy erről a munkáltató a munkaviszony megszüntetését megelőzően értesült, erre vonatkozóan meghallgatta az információt átadó munkatársat, a munkáltatói jogkör gyakorlóját, valamint az üzletvezetőt is. A munkáltató arra nem hivatkozhatott alappal, hogy orvosi irat még nem állt rendelkezésre a kérelmező terhességéről a felmondás közlésekor, ha a terhességről egyébként tudomása volt. A hatóság kiemelte azt is, hogy a teljesítményértékelés vizsgálatát a határozat részletesen tartalmazta, a határozat iratellenességére, a tényállás nem teljes körű feltárására vonatkozó munkáltatói álláspont pedig a keresetlevélben kifejtetlen maradt, ezért arra válaszolni nem lehetett.

A perben tartott tárgyaláson a bíróság felhívta a munkáltatót arra, hogy fejtse ki, a határozat mely hivatkozásai iratellenesek, illetve mely bizonyíték értékelése volt téves, és annak a munkáltató álláspontja szerinti megfelelő értékelése milyen eltérő határozati következtetéshez vezetett volna. A munkáltató a perben további nyilatkozatot nem tett.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 20.K32.081/2016/10. számú ítéletével a munkáltató keresetét elutasította. Egyetértett a bíróság a hatóság azon megállapításával, hogy a kérelmező várandósságáról a munkáltatói jogkör gyakorlója tudomással bírt a munkaviszony megszüntetését megelőzően, ezért bizonyítania kellett volna, hogy a felmondás indoka nem a kérelmező terhessége volt. A munkáltató azonban az általa felhozott indokokat nem tudta megfelelően bizonyítani sem a kérelmező vevőkkel szembeni magatartása, sem teljesítménye, sem pedig annak vonatkozásában, hogy képzettebb munkavállalót találtak helyette. A bíróság is lényegesnek tartotta e körben, hogy a kérelmezőt nem figyelmeztették a nem megfelelő munkavégzésre. A határozatban rögzítettekkel egyezően a bíróság a leglényegesebb momentumnak a 2016. május 6-án történteket tekintette, nevezetesen azt, hogy az üzletvezető nem emlékezett a felmondás közlésére, ellenben beszélt a kérelmezővel a beosztását illetően. A beosztásról való egyeztetés okafogyottá vált volna, ha a kérelmezőnek aznap korábban azonnali hatállyal felmondanak. A bíróság mindezek alapján a munkáltató kereseti kérelmét elutasította.

Nem biztosították az SNI-s gyermek óvodai ellátását

Egy 2016-ban zárult ügyben a hatóság határozatát helybenhagyó bírósági döntés állapította meg, hogy hátrányos megkülönböztetést eredményez, ha a helyi önkormányzat nem teremteti meg a szükséges feltételeket, és a gyermek fogyatékossága miatt a településen élő többi gyermeknél ténylegesen hátrányosabb helyzetbe kerül, mert nem részesülhet az óvodai ellátásban.

Az ügyben a szülő azt panaszolta, hogy a települési önkormányzat nem biztosítja enyhe értelmi fogyatékos, látássérült gyermeke számára az óvodai ellátást. A gyermeket 2016 májusában vették fel a települési körzetes óvodába. Az óvoda alaptevékenységében az óvodai ellátást és a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátását integrált keretek között biztosította. Alapító okirata szerint „olyan különleges bánásmódot igénylő gyermekeket fogad, akik a Szakértői Bizottság szakvéleménye alapján érzékszervi (hallássérült), értelmi (enyhe), beszédfogyatékosok, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem-vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdenek”. Látássérült gyermekek ellátása nem szerepelt az alapító okiratban.

A beiratkozáskor a szülő megbeszélte az intézményvezetővel és a jegyzővel, hogy ha a szakértői bizottság a körzetes óvodát megfelelőnek találja a gyermek ellátására, akkor fogadják a gyermeket, és az intézmény alapító okiratát kiegészítik a látássérült gyermekek ellátásával. A szakértői bizottság júniusban megvizsgálta a gyermeket, és megállapította, hogy halmozottan fogyatékos (enyhe értelmi-, és érzékszervi fogyatékos: látássérült – gyengénlátó), sajátos nevelési igényű és meghatározta a számára szükséges fejlesztést. Az egyéb fejlesztéseken kívül látássérültségére tekintettel, látássérültek pedagógiája szakos gyógypedagógus által végzett heti két óra látásnevelést írt elő. A szakértői bizottság javasolta, hogy 2016 szeptemberétől kezdődjön meg óvodai nevelése közös nevelést biztosító óvodában, és megnevezte a körzetes óvodát. Ugyanakkor - tekintettel arra, hogy az intézmény alapító okirata nem tartalmazta a látássérült gyermekek ellátását – a szakértői véleményt megküldve kérte a jegyzőt, hogy - mint fogalmaz - „engedélyezze az intézmény kijelölését” a kiskorú kérelmező részére.

A szakértői vélemény kézhezvételét követően az óvoda intézményvezetője és a jegyző tájékoztatták a szülőt, hogy az intézmény mégsem fogadja a kérelmezőt, mert nem tudja biztosítani a megfelelő ellátását. A jegyző később arról is tájékoztatta a szülőt, hogy a szomszédos települési óvoda fogadná a gyermeket, a szülő azonban az utazással járó nehézségekre hivatkozva elzárkózott ettől a megoldástól. A jegyző augusztus végén tájékoztatta a szakszolgálatot, hogy nem tudják a kérelmező szakszerű ellátását biztosítani, ezért nem támogatják a körzetes óvoda kijelölését. Javasolta, hogy – mivel a szülő ragaszkodik helyi intézményhez – a szakszolgálat jelölje ki a településen található egyházi fenntartású református óvodát. A szakszolgálat megkereste a területi református egyházközséget és érdeklődött kérelmező befogadásáról, azonban a református óvoda úgy nyilatkozott, hogy nem áll módjában a gyermek befogadása.

A szülő tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a református óvoda nem tudja fogadni a gyermeket, és kérte az önkormányzatot a körzetes óvoda alapító okiratának módosítására, hogy ott biztosítható legyen a gyermeke ellátása. A képviselő testület októberben tárgyalta a kérelmet, de – jellemzően anyagi okokra hivatkozva – nem támogatta az okirat módosítását. A gyermek tehát még 2016 novemberében, a testületi döntéshozatal idején sem járt óvodába, bár jogviszonya fennállt az intézményben.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nktv.) 74. § (2) bekezdése szerint a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai neveléséről a települési önkormányzat vagy társulása intézmény alapítása és fenntartása vagy köznevelési szerződés révén gondoskodik.

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX törvény (Ötv.) 13. § (1) bekezdés 6. pontja alapján az óvodai ellátás a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok közé tartozik.

A szakértői vélemény a kérelmező sajátos nevelési igényének megállapítása mellett a többi gyerekkel együtt történő közös óvodai nevelését írta elő, és magából a szakértői véleményből is kitűnik, hogy csak azért nem jelölte ki a körzetes óvodát, mert annak alapító okiratában nem szerepelt, hogy látássérült gyermeket is fogadhat. Ezért kérte a jegyző intézkedését a szakvélemény megküldésével, hivatkozva A pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II.26.) EMMI rendeletre (EMMI rendelet), melynek 17. §-a szerint, ha az óvodai nevelés a többi gyermekkel, tanulóval közös óvodai csoportban azért nem szervezhető meg, mert az intézményi jegyzékben nincsen megfelelő óvoda, a szakértői bizottság a szakértői véleményét megküldi a gyermek lakóhelye szerint illetékes jegyzőnek, aki intézkedik intézmény kijelöléséről. A jegyző – bár kísérletet tett rá – nem talált megoldást kérelmező óvodai ellátására.

Megállapítható, hogy azért nem volt biztosítható a gyermek óvodai ellátása, és ennek keretében a szakértő által előírt fejlesztése, mert az önkormányzat – jogszabályi kötelezettsége ellenére – nem teremtette meg ennek feltételeit, nem tette meg az ehhez szükséges intézkedéseket.

Az adott ügyben a kiskorú kérelmező a fogyatékossága miatt a településen élő többi gyereknél ténylegesen hátrányosabb helyzetbe került azáltal, hogy nem részesülhetett óvodai ellátásban. Ezen túlmenően a fogyatékos személyek esélyegyenlőségét biztosító rendelkezések megsértése ugyancsak az egyenlő bánásmód megsértését eredményezi - az Ebktv. 8. § (g) pontjára tekintettel. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §-ában foglaltakat A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvénnyel (Fot.), az Nktv-vel, és az EMMI rendelettel, mint ágazati jogszabályokkal összhangban alkalmazva kimondható, hogy amennyiben az arra kötelezettek nem teszik meg a kiskorú fogyatékos személy óvodai ellátáshoz, és fejlesztéshez való jogának érvényesülését biztosító intézkedéseket, megsértik az egyenlő bánásmód követelményét.

Nem fogadható el az önkormányzat részéről az a védekezés, hogy a szakértői bizottság nem jelölte ki a települési óvodát, hiszen az éppen azért nem volt kijelölhető, mert az önkormányzat nem tette meg az ehhez szükséges intézkedéseket. Az, hogy az óvoda alapító okirata nem tartalmazza a kérelmező sajátos nevelési igényét, illetve hogy a körzetes óvoda nem rendelkezik a kérelmező ellátásához szükséges feltételekkel, ugyancsak nem mentség az önkormányzat számára, hiszen az alapító okiratot is csak maga az önkormányzat tudná módosítani, illetve a kérelmező ellátásához szükséges feltételeket ugyancsak neki kellene megteremteni. A hatóság ugyanakkor nem mérlegelheti, hogy az önkormányzat számára mekkora terhet jelent egy jogszabályi előírás teljesítése, a hatóság nem mentesíthet a kötelező jogszabályi előírások alól, bármekkora terhet jelentsen is azok betartása.

Az önkormányzat többek között arra is hivatkozott, hogy a jegyző közbenjárására a szomszédos települési óvoda fogadta volna a kérelmezőt, de a törvényes képviselők nem támogatták ezt a megoldást. Kérelmező képviselője ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy aránytalan terhet jelentene számára, illetve a családja számára, ha kérelmezőt a szomszédos településre kellene óvodába hordani. Ennek körében előadta, hogy gépkocsijuk nincs, kiskorú kérelmezőn kívül van még egy 10 hónapos gyermekük, akire szintén ő felügyel egész nap, tehát a kisbabát is magával kellene vinnie, amikor reggel viszi, illetve amikor délután elhozza kérelmezőt az óvodából. Részletesen ismertette a lakóhelyüktől a szomszédos települési óvodáig, illetve vissza a reggeli, és délutáni közlekedés nehézségeit. Előadta, hogy csak többszöri átszállással, várakozással tudná az utat megtenni, és visszafelé a járatra ismét hosszasan várakoznia kellene. A hatóság az interneten fellelhető közlekedési lehetőségeket, járatokat, menetrendeket maga is áttanulmányozta, és arra a meggyőződésre jutott, hogy ha kérelmezőt naponta a szomszédos településre kellene vinni óvodába - a kérelmező életkorát és sajátos nevelési igényeit is figyelembe véve - az átlagos körülményekhez képest lényegesen nehezebb lenne a kérelmezőnek, szülőnek (testvérnek), annak ellenére, hogy a két település közel van egymáshoz. A hatóság tehát nem tudta elfogadni az önkormányzat mentségére azt, hogy a kérelmező járhatna a szomszédos település óvodájába, mivel ezzel a megoldással kérelmezőre, illetve családjára aránytalan teher hárulna.

Az önkormányzat tehát fentiek szerint megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy nem biztosította kérelmező számára az óvodai ellátást, és nem gondoskodott arról, hogy az óvodai ellátás keretében kérelmező a szakértő által előírt fejlesztésben részesüljön.

A hatóság eltiltotta az önkormányzatot a jövőbeli jogsértő magatartástól, és elrendelte a jogsértő állapot mielőbbi, de legkésőbb 2017. január 31. napjáig történő megszüntetését úgy, hogy az önkormányzat biztosítsa kiskorú kérelmező óvodai nevelését a települési óvodában, és ennek körében biztosítsa számára a szakértő által előírt fejlesztést, akár megfelelő szakirányú végzettségű gyógypedagógus alkalmazásával, akár utazó gyógypedagógusi hálózat útján. Az előírt határidő megállapításkor a hatóság mindenekelőtt tekintettel volt a kiskorú kérelmező érdekeire, arra, hogy óvodai nevelése, fejlesztése mielőbb megkezdődjék, hiszen – annak ellenére, hogy a szakértő 2016 szeptemberétől előírta kérelmező integrált óvodai nevelését, és fejlesztését – arra még a határozat meghozatalakor sem került sor. A hatóság tekintettel volt továbbá arra, hogy az önkormányzat hosszú ideje tudott a problémáról, és már a határozathozatal előtt is megfelelő idő állt rendelkezésre annak megoldására. A határozat közzétételét a honlapon a hatóság a preventív hatás elérése érdekében szükségesnek tartotta.

Az önkormányzat a határozat bírósági felülvizsgálatát kérte, és indítványozta a hatóság határozatának hatályon kívül helyezését. Előadta, hogy jogszabály zárja ki, hogy a gyermeket a körzetes óvodában elláthassák, tekintettel a szükséges személyi és tárgyi feltételek hiányára. Kiemelte, hogy ehhez az intézmény alapító okiratának módosítása is szükséges lenne, ami azonban intézményátszervezésnek minősül és arra a nevelési évben nem volt lehetősége.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az önkormányzat keresetét elutasította, és a határozatot hatályában fenntartotta. Kifejtette többek között, hogy megállapítható, azért nem volt biztosítható a gyermek óvodai ellátása, mert az önkormányzat nem teremtette meg az ehhez szükséges feltételeket, a gyermek pedig, fogyatékossága miatt a településen élő többi gyermeknél ténylegesen hátrányosabb helyzetbe került azáltal, hogy nem részesülhetett az óvodai ellátásban. A bíróság nem találta megalapozottnak az önkormányzat hivatkozását az intézmény átszervezésével kapcsolatot jogszabályi kizáró okra, mert az önkormányzat számára megfelelő idő állt rendelkezésre annak érdekében, hogy akár intézményátszervezést is megvalósítson a gyermek ellátása érdekében.

Zaklatás szakszervezeti tagsággal összefüggésben

A Kúria 2016. június 8-án KFV. II. 37.834/2015/5. számú jogerős ítéletével zárult le a hatóság előtt még 2014-ben indított ügy, amelynek kérelmezője egy szakszervezet volt.

Egy szakszervezet, mint kérelmező, azért fordult panasszal a hatósághoz, mert az eljárás alá vont munkáltató, amelynél új szakszervezeti alapszervezetet hoztak létre, megszüntette az új alapszervezet tisztségviselőinek a munkaviszonyát, majd ezt követően megfélemlítő, zaklató magatartást tanúsított azokkal a munkavállalókkal szemben, akikről úgy gondolta, hogy beléptek az új alapszervezetbe. A kérelmező elmondása szerint a termelésvezető azzal kereste meg a munkavállalókat, hogy ki kellene lépniük, mert ha nem, akkor elvesztik az állásukat, és kilépési nyilatkozatot íratott velük alá. A kérelmező szakszervezet - tekintettel arra, hogy a szakszervezet tisztségviselői a munkaviszonyuk megszüntetésével kapcsolatban bírósághoz fordultak - csak a munkavállalók, a feltételezett szakszervezeti tagok felé megnyilvánuló zaklató, megfélemlítő munkáltatói megatartás vizsgálatát kérte.

Az adott ügyben megállapítható volt, hogy a jogsértés, illetve annak közvetlen veszélye személyek pontosan meg nem határozható nagyobb csoportját érintette, és olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, így a kérelmező szakszervezet eljárás-indítási jogosultsága megalapozott volt.

A tanúként meghallgatott termelésvezető úgy nyilatkozott, hogy a vezetők munkaviszonyának felmondását követő napokban egy munkavállaló megkereste őt azzal, hogy szeretne kilépni a szakszervezetből, ezért keresett az interneten egy kilépési formanyomtatványt, amellyel aztán a többi munkavállalót is megkereste, mintegy segítségképpen, kényszerről vagy fenyegetésről tehát szó sem volt.

A termelésvezető és a többi meghallgatott tanú vallomása alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy jellemzően a termelésvezető (a műszakvezető közreműködésével) kereste meg a munkavállalókat a munkahelyen azzal, hogy nem akarnak-e kilépni a szakszervezetből, és a munkavállalók jellemzően a termelésvezető megkeresésére, kezdeményezésére írták alá a termelésvezető által felajánlott kilépő nyilatkozatokat a termelésvezető irodájában. A munkavállalói tanúvallomások kiterjedtek a munkahelyi légkör, környezet ismertetésére is, valamennyi tanú vallomásában szerepelt, hogy a munkavállalók a szakszervezettel szembeni ellenséges, támadó légkört érzékeltek a munkahelyen a munkáltató részéről, a termelésvezető, illetve a műszakvezető megkeresését munkáltatói nyomásgyakorlásnak érezték, és féltek, hogy kirúgják őket szakszervezeti tagságuk miatt.

A hatóság álláspontja szerint a munkáltató a termelésvezető fenti magatartása révén a munkavállalókkal szemben, szakszervezeti tagságukkal összefüggésben emberi méltóságot sértő magatartást valósított meg. Ennek megvalósulásához ugyanis nem kell, hogy a munkavállalókat kifejezetten megfenyegessék, vagy kilépésre kényszerítsék a szakszervezetből. Az, hogy a termelésvezető (aki a vezetői hierarchiában közvetlenül az ügyvezető alatt állt) a munkahelyen a munkavállalókat behívatta az irodájába, hogy nem akarnak-e kilépni a szakszervezetből, és ehhez egy kilépő nyomtatványt ajánlott fel nekik, már önmagában is sérti az alárendelt munkavállalók rendelkezési jogát, ezen keresztül emberi méltóságát. Ugyancsak egyértelműen megállapítható volt, hogy az érintett munkavállalókkal szemben ellenséges, megfélemlítő munkahelyi környezet alakult ki. Hangsúlyozni kell azt is, hogy az Ebktv. szerinti zaklatás tényállása nem csak abban az esetben valósul meg, ha a munkáltatói magatartás kifejezetten az ellenséges, megfélemlítő környezet kialakítását célozza, hiszen a törvény úgy fogalmaz, hogy zaklatásnak minősül az a magatartás, amelynek „célja vagy hatása” a megfélemlítő, ellenséges stb. környezet létrehozása. Tehát, még ha esetleg a termelésvezetőt valóban a munkatársaknak való „segítés” szándéka vezérelte volna, abban az esetben is megvalósult a zaklatás, mivel magatartásának a hatására a megfélemlítő környezet kétségkívül kialakult. Az eset összes körülményei között azt is tekintetbe kellett venni, hogy a termelésvezető néhány nappal azt követően kereste meg a kilépés felvetésével a munkavállalókat, hogy a munkáltató felmondott a szakszervezeti vezetőknek. Nyilvánvaló, hogy ebben az egyébként is felfokozott helyzetben ez a vezetői magatartás a megfélemlítő környezet kialakulását eredményezte. A hatóság mellett korábban működött Tanácsadó Testület 384/5/2008. TT. számú állásfoglalásában kifejtette, hogy „A zaklatás … nem feltétlenül szándékos magatartás, ezért arra irányuló szándék hiányában is megállapítható.”

Fentiekre tekintettel a hatóság megállapította, hogy az eljárás alá vont munkáltató a munkavállalók egy csoportjával szemben – érdekképviselethez tartozásukkal összefüggésben – zaklatást valósított meg és megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Határozatában elrendelte a jogsértő állapot megszüntetését, megtiltotta az egyenlő bánásmód követelményébe ütköző magatartás jövőbeni tanúsítását, elrendelte a határozat nyilvános közzétételét 30 napra a hatóság honlapján, és 1.000.000 Ft összegű bírságot szabott ki.

Az eljárás alá vont munkáltató a határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 25.K.30.609/2015/10. számú ítéletével a keresetét elutasította. A munkáltató az ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, azonban a Kúria Kfv.II.37.834/2015/5. számú ítéletével a bíróság döntését hatályában fenntartotta.

2015.05.20.

Szegregátumból az utcára

A nem megfelelően előkészített és végrehajtott telepfelszámolás közvetett hátrányos megkülönböztetést valósíthat meg.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.K.33.048/2015/17. számú ítéletével elutasította annak a helyi önkormányzatnak a keresetét, amelynek az általa irányított település egy meghatározott városrészére vonatkozó telepfelszámolási gyakorlatát vizsgálva a hatóság 2015 júliusában hozott határozatában megállapította, hogy e gyakorlatával az önkormányzat az érintett személyek körülbelül 900 fős, pontosan meg nem határozható csoportját társadalmi származásuk, kedvezőtlen vagyoni helyzetük, valamint roma nemzetiséghez tartozásuk miatt annak a veszélynek tette, illetve teszi ki folyamatosan, hogy hajléktalanná válnak vagy más, a település bel- vagy külterületén található szegregátumba kényszerülnek. A bíróság által felülvizsgálni kért határozatában a hatóság megállapította továbbá, hogy a helyi önkormányzat azzal, hogy a szóban forgó városrészt érintő telepfelszámolást anélkül kezdte meg illetve folytatta, hogy azt megfelelően előkészítette illetve annak következményeit és az ott élőkre gyakorolt hatását megfelelően felmérte volna, (a konkrét telepfelszámolásra vonatkozóan intézkedési tervet nem dolgozott ki illetve hatástanulmányt nem készített), mulasztást követett el, és az érintett személyek csoportjával szemben közvetett hátrányos megkülönböztetést valósított meg.

A Bíróság ítéletében rögzítette, hogy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 4. § b) pontja alapján a hatóság hatáskörrel rendelkezett a helyi önkormányzat telepfelszámolási gyakorlatának vizsgálatára. Az önkormányzat és a szegregátumban élők közötti jogviszonyt ugyanis megalapozta, az a tény, hogy a telepen élők az adott település lakosai, valamint bérleti jogviszonyban álltak az önkormányzattal. A Bíróság ezzel kapcsolatban rögzítette továbbá azt is, hogy a helyi önkormányzatok nem csupán a jog által szabályozott, szerződéssel lefedett jogviszonyokban kötelesek az egyenlő bánásmód követelményét megtartani, hanem minden más eljárás és intézkedés során is. A Bíróság ítéletében kimondta azt is, hogy a hatóság eljárását kezdeményező civil szervezet közérdekű igényérvényesítőként jogosult volt eljárást kezdeményezni és nem osztotta a felperes önkormányzat azon álláspontját, miszerint a hatóság eljárásának megindítására vonatkozó kérelmében e jogosultságát megfelelően nem igazolta, valamint a telepfelszámolással érintett személyek védett tulajdonságát és az őket ért hátrányt, illetve annak fenyegető veszélyét ne valószínűsítette volna.

A határozatban megállapított közvetett hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatban – a diszkrimináció e formájának az Ebktv. 9. §-ában foglalt fogalmai elemeit sorra véve – a Bíróság szintén osztotta a hatóság álláspontját.

Az Ebktv. 8. § e), p) és q) pontjában foglalt védett tulajdonságokkal (nemzetiséghez való tartozás, társadalmi származás, vagyoni helyzet) rendelkező csoporttal kapcsolatban a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a hatóság helytállóan állapította meg az ún. többes diszkriminációt, hiszen e tulajdonságok, illetve hátrányos helyzetek egymásra is hatnak és összeadódva egyben egymást is erősítik.

A látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezéssel kapcsolatban a Bíróság kimondta, hogy a hatósági eljárás során tett nyilatkozataiban a felperes önkormányzat az alkalmazott intézkedés-sorozat jogi indokát a településrendezésben, és az önkormányzati tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítésében jelölte meg, ami a Bíróság álláspontja szerint is látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés. A Bíróság ugyanakkor rámutatott arra, hogy ilyen esetekben az intézkedések jogszerűségét, avagy egyenlő bánásmódba ütközését éppen az fogja eldönteni, hogy a közvetett diszkrimináció harmadik tényállási eleme megvalósult-e, vagyis a rendelkezés a védett tulajdonsággal rendelkezőket lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hozta-e.

A csoportok lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe kerülésével kapcsolatban a Bíróság ítéletében rámutatott arra, hogy a közvetett hátrányos megkülönböztetés vizsgálatakor kifejezetten az intézkedések eredményét, hatását kell elemezni, a mögöttes motiváció a jogszabályi definíció szerint érdektelen, vagyis nem szükséges hogy valamely védett tulajdonsághoz kapcsolódó indok képezze az intézkedés alapját. Pontosan ez utóbbi alapján határolható el egymástól a közvetlen, illetve a közvetett hátrányos megkülönböztetés. A közvetett hátrányos megkülönböztetés további definitív eleme ugyanakkor, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmazása ténylegesen sokkal több személyt érint hátrányosan, akik védett tulajdonsággal rendelkeznek, mint olyanokat, akik ilyennel nem bírnak.

Fentiek fényében a Bíróság kimondta, hogy amennyiben valamely intézkedés-sorozat hatása vizsgálandó, úgy abban az esetben nem elfogadható a felperesi önkormányzat tulajdonosi pozíciójára, lakásgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségeire történő hivatkozás. A Bíróság megítélése szerint a hatóság e körben helytállóan utalt határozatában arra, hogy a telepfelszámolással érintett városrészben élők bérleti szerződéseivel kapcsolatos lépések nem tekinthetők egyedi esetek puszta összességeként, ugyanis – szegregátum lévén – védett tulajdonsággal rendelkező lakosságcsoportok kilátástalan helyzetbe kerülésének veszélye fenyeget, bár látszólag egyedi polgári jogi jogviszonyokról van szó. A Bíróság ítéletében hangsúlyozta, hogy egy teljes szegregátum felszámolása más, mint szegregátumban nem lévő, egymástól elkülönült lakások bérleti szerződéseinek egyenként történő megszüntetése. A felperes önkormányzatnak a telepfelszámolással érintett városrészben, mint szegregátumban fennálló kötelezettségeit nem lehet pusztán a tulajdonosi pozícióra leszűkíteni, mert – ahogyan arra határozatában a hatóság is kitért – a szociálisan bérbe adott lakások esetében az önkormányzat kétpólusú, szorosan egymástól el nem különíthető, szociális és tulajdonosi feladatot lát el. A Bíróság álláspontja szerint arra is emlékeztetni kell, hogy a telepfelszámolással érintett városrészt érintő bérleti jogviszonyokban egyik oldalon védett tulajdonsággal rendelkező, ennél fogva alacsony érdekérvényesítési képességgel bíró bérlők állnak, míg a másik oldalon a közhatalmi funkcióval felruházott, tulajdonosi pozícióval rendelkező önkormányzat van, így az ilyen jogviszonyokat a résztvevők strukturális egyenlőtlensége jellemzi.

Fentiek alapján a Bíróság ítéletében a hatósággal egyetértésben megállapította, hogy a telepfelszámolási gyakorlat, és annak előkészítetlensége okán a közvetett hátrányos megkülönböztetés megvalósult az érintett területen élő lakókkal szemben.

A Bíróság végül ítéletében megállapította, hogy a felperes önkormányzat hatóság általi, az érintett személyek emberhez méltó lakhatásának biztosítására vonatkozó intézkedési terv kidolgozására kötelezése jogszerű és arányosan elrendelt hatósági rendelkezés. Ezzel kapcsolatban a Bíróság osztotta a hatóság álláspontját abban, hogy az intézkedési terv tartalmát a hatóság nem írhatta elő, annak csak irányát szabhatta meg, hangsúlyozva a közvetett hátrányos megkülönböztetés valós, és érdemi felszámolására irányuló törekvést.

Ismételt jogsértés foglalkoztatásban

Az EBH 2006-ban és 2015-ben is megállapította egy gazdasági társaság jogsértését hátrányos megkülönböztetés miatt. A panaszosok (esetenként több személy) mindkét eljárásban azt sérelmezték, hogy az állásinterjú után, a személyes meghallgatásukat követően, roma származásuk miatt nem alkalmazta őket a cég betanított munkakörben. Alkalmazásukat további két roma álláskeresővel együtt annak ellenére utasították el, hogy a felvett nem roma munkásoknak saját elmondásuk szerint kevesebb iskolai végzettségük, illetve szakmai gyakorlatuk volt. A hatóság eljárás alá vonta a munkáltatót, amely nem tudta ágazat-specifikus kimentési okkal bizonyítani, hogy az egyenlő bánásmód követelményét nem sértette meg. A hatóság mindkét esetben megállapította, hogy a Kft. a kérelmezők roma nemzetiséghez tartozásával összefüggésben alkalmazott közvetlen hátrányos megkülönböztetést és megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. Határozatában megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, az ismételt jogsértésre tekintettel pedig a második ügyben 1.500.000 Ft pénzbírság megfizetésére kötelezte a céget és további szankcióként elrendelte a határozat anonimizált formájának nyilvánosságra hozatalát. Mindkét határozat jogerős. A 2015-ben vizsgált ügyben a gazdasági társaság a határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte, azonban a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. január 27-én kelt ítéletével a keresetet elutasította és a hatóság határozatát hatályában fenntartotta.

Sérti az egyenlő bánásmód követelményét, ha a nők kedvezőbb feltételekkel léphetnek be a szórakozóhelyekre, mint a férfiak.

Az elmúlt időszakban többször sérelmezték férfiak az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, hogy egyes szórakozóhelyeken belépődíjat kell fizetniük, miközben a nők számára a belépés ingyenes.  A bejelentések nyomán kevés eljárás indult, mert a bejelentők rendszerint nem vállalták fel, hogy kérelmezőként részt vegyenek az eljárásban, hivatalból pedig a hatóság ezeket az ügyeket nem vizsgálhatja. Azokban az esetekben, amelyekben eljárás indult, a hatóság a szórakozóhelyet üzemeltető vállalkozásokat nemi diszkrimináció miatt elmarasztalta. 

A hatóság 2013-ban hozott, nagy médiavisszhangot kiváltott határozatával kapcsolatban a kérdést a közelmúltban az Alkotmánybíróság is vizsgálta, és elutasította a hatóság által elmarasztalt szórakozóhely alkotmányjogi panaszát. Az Alkotmánybíróság határozata nyomán immár nem férhet kétség ahhoz, hogy a hatóság és a döntését felülvizsgáló bíróság a jogszabályi rendelkezéseket helyesen értelmezve állapította meg, hogy az ugyanazon szórakozóhelyre belépni kívánó férfiak és nők összehasonlítható helyzetben vannak, és amennyiben az egyik nem – jelen esetben a nők – számára kedvezőbbek a belépési feltételek, az a másik nem – férfiak – szempontjából hátrány. Nem szükséges tehát a hátrány megállapításához, hogy a nők a férfiak rovására részesüljenek kedvezményben, a hátrány maga az eltérő bánásmód.

Az Alkotmánybíróság határozata abban a tekintetben is mérföldkő, hogy rögzítette: valamely gazdasági tevékenység folytatása nem adhat felhatalmazást a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megszegésére, a káros nemi sztereotípiák megerősítésére.

Az Alkotmánybíróság határozata elérhető a testület honlapján.

 

férfiak hátrányos megkülönböztetése

Elektromos mopeddel a tömegközlekedés használata megtagadható

A hatósághoz – bár időközben jogerős bírósági döntések születtek a kérdésben – továbbra is érkeznek olyan elektromos mopeddel közlekedő személyektől panaszok, amelyeknél azt sérelmezik, hogy nem tudják igénybe venni a közösségi tömegközlekedést, a villamos, autóbusz vagy troli nem szállítja el őket.

A hatóság korábban két, elektromos mopedet használó mozgáskorlátozott személy közforgalmú személyszállításban történő részvételének megtagadása miatti ügyben folytatott közigazgatási eljárást és hozott határozatot, helyt adva a kérelmezők panaszának. Az eljárás alá vont közforgalmú közlekedési vállalat mindkét ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordult, vitatva a hátrányos megkülönböztetés tényét. A bíróság 2014-ben mindkét ügyben helyt adott a kereseti kérelemnek, és hatályon kívül helyezte a hatóság döntését, új eljárásra kötelezve a hatóságot. Az ítélet felülvizsgálata iránt a hatóság rendkívüli perorvoslattal fordult a Kúriához, vitatva a bíróság döntésében foglaltakat, azonban a Kúria a Kfv. III.37.736/2014/4. számú ítéletével a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a perben igazságügyi műszaki szakértőt rendelt ki, aki helyszíni szemlén vizsgálta, hogy az EL-Go 60, az Elektra 600 és a Berko típusú elektromos mopedekkel közlekedő mozgáskorlátozott személyek biztonságosan tudnak-e közlekedni a felperes közlekedési vállalat által üzemeltetett járművein.  A szakértő - egyebek mellett - megállapította, hogy

a kérelmezők által tömegközlekedési járművön használt elektromos mopedek méretüknél, műszaki paraméterüknél fogva a felperes buszain nem rögzíthetők teljes biztonsággal, arra a mopedeken kialakított mágnesfék önmagában nem alkalmas. Ezzel ellentétben az elektromos kerekesszék biztonságos rögzítése a járműveken megoldható, abból az utasnak nem kell kiszállnia. Az elektromos moped - ellentétben az elektromos kerekesszékkel, veszélyezteti mind a benne utazó, mind a többi utas biztonságát, testi épségét a járművön. A szakértő hangsúlyozta, hogy a mopedeken menet közben személy nem ülhet, a járműveken található heveder a moped elején levő rögzítési lehetőség hiánya miatt fékezéskor, kanyarodáskor elmozdulhat, kézi erővel nem tartható vissza. Az a tény, hogy a mopedek az áramtalanításuk után – megfelelő műszaki állapot esetén – nem gurulnak el, csak minimális mozgatásuk végezhető, a rögzítésüket nem tudja helyettesíteni. 

A bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy elektromos kerekesszékkel a múltban, illetve jelenleg is lehetősége van a mozgáskorlátozott személyeknek a tömegközlekedési eszközöket igénybe venni, így a felperesi közlekedési vállalat által üzemeltetett buszokat is. A bíróság megállapította továbbá, hogy a közlekedési vállalat nem valósította meg a kérelmezőkkel szemben a hátrányos megkülönbözetést akkor, amikor az elektromos mopeddel közlekedő panaszosokat kizárta az általa nyújtott közszolgáltatást igénybe vevők közül. A bíróság ezen megállapításait igazságügyi műszaki szakértői véleményben foglaltak alapján állapította meg, a szakvéleményt mint bizonyítékot figyelembe véve.

A megismételt eljárásban a hatóság a mozgáskorlátozott személyek kérelmét elutasította, indokolásában arra hivatkozva, hogy a közlekedési vállalat a járművein lehetővé teszi az elektromos kerekesszékkel közlekedő utasok szállítását, és önmagában az a körülmény, hogy a más típusú segédeszközt (elektromos moped) használóknak biztonsági okokra hivatkozással megtiltja a járművein történő utazást, nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét. Az eljárás alá vont ilyen tartalmú utasítása tehát a tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, a többi utas és a kérelmező személyes biztonságára nézve észszerű indokon alapul, nem valósítja meg az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét, és nem zárja ki a mozgáskorlátozott, gyógyászati segédeszközt igénybe vevő személyeket az általa nyújtott közszolgáltatásból, az általa alkalmazott korlátozás nem aránytalan és nem önkényes.

A hatóság jelenlegi gyakorlata következetes abban, hogy amennyiben a panaszos a fenti típusú elektromos mopedek valamelyikével kívánja a tömegközlekedést igénybe venni, a kérelmeket arra hivatkozással utasítja el, hogy a gyógyászati segédeszközök nem biztonságos rögzítése miatt a járműveken történő utazása megtagadható.

 

A nemi diszkrimináció nem volt megállapítható

A nemi diszkrimináció nem volt megállapítható

 

Még 2014-ben utasította el a hatóság annak a panaszosnak a kérelmét, aki az egyik bevásárlóközpontban működtetett üzlet álláshirdetésére jelentkezett eladónak, de telefonos érdeklődésére azt mondták neki, hogy az álláshelyre női dolgozót szándékoznak alkalmazni.

A hatóság által tartott tárgyaláson az eljárás alá vont képviseletében megjelent cégtulajdonos azzal védekezett, hogy a tájékoztatást az egyik alkalmazottja adta, aki nem gyakorol munkáltatói jogokat, illetve végül senkit sem vettek fel, mivel anyagi helyzetük megromlott, újabb munkaerőt nem tudtak fizetni.

A hatóság a kérelmet elutasította, döntését lényegében azzal indokolta, hogy az eljárás alá vont a meghirdetett állásra végül senkit sem vett fel, a panaszos tehát nem részesült kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a vele összehasonlítható helyzetben lévő többi jelentkező, akiket ugyancsak nem alkalmaztak. A kérelmező felülvizsgálati kérelmét a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletével elutasította, amellyel szemben kérelmező a Kúriához fordult. A Kúria hatályában fenntartotta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét, azonban indokolásában kifejtette, hogy nem ért egyet a hatóság döntésének azon indokolásával - melyet az elsőfokú bíróság is követett -, nevezetesen, hogy az a tény, hogy senkit nem vettek fel eladónak, eleve kizárja a jogsértés megállapítását. Ugyanakkor a Kúria álláspontja szerint emiatt nem volt szükség sem a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, sem a hatóság döntésének hatályon kívül helyezésére, mivel számos egyéb, a hatóság és bíróság által értékelt érv és indok alapján a hatóság döntésének jogszerűsége megállapítható volt. (2015. május 19-i ítélet)

Amikor a tanú meghallgatásának mellőzése nem jogsértő

A Kúria a 2015. február 25-én kihirdetett ítéletében elutasította annak a kérelmezőnek a keresetét, amelyet az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatával szemben nyújtott be. Egyidejűleg hatályon kívül helyezte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletét, amely helyt adott a kérelmező keresetének.

 

Kérelmező azért kezdeményezte a hatóság eljárását, mert az önkormányzat, amely foglalkoztatta, megsértette vele szemben az egyenlő bánásmód követelményét. Álláspontja szerint roma nemzetiséghez tartozásával és életkorával összefüggésben munkáltatója 2011 szeptemberétől a munkakörét folyamatosan változtatta, a munkaidejét csökkentette, határozott idejű szerződéssel foglalkoztatta, majd 2012. július 31-ét követően nem foglalkoztatta tovább. Kérelmező a munkáltatói jogkört gyakorló polgármester magatartását is sérelmezte, mert rá nézve roma származásával összefüggésben sértő kijelentéseket tett.

 

A hatóság a hátrányos megkülönböztetés megvalósulását kérelmező életkorára és roma nemzetiséghez tartozására tekintettel vizsgálta. Kérelmező és az eljárás alá vont önkormányzat képviseletében eljáró polgármester nyilatkozatait, valamint a rendelkezésre álló dokumentumokat értékelve megállapította, hogy az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv) 8. § e) és o) pontjába ütköző hátrányos megkülönböztetés nem valósult meg. A hatóság eljárásban feltárta azt is, hogy a kérelmező és a polgármester közötti viszony 2011 szeptemberétől megromlott, azonban a kérelmező által hátrányként említett sérelmek még a valószínűsítés szintjén sem voltak összefüggésbe hozhatók a megjelölt védett tulajdonságokkal. A hatóság vizsgálta a zaklatás és a jogellenes elkülönítés megvalósulását is, azonban e körben sem állapított meg a munkáltató önkormányzat sérelmezett intézkedéseiben jogsértést. A hatóság a kérelmező által indítványozott tanú személyes meghallgatását mellőzte, mert attól érdemi információszerzés várható nem volt. A hatóság mindezek alapján a kérelmező kérelmét határozatával elutasította.

 

Kérelmező a hatóság határozatának felülvizsgálata iránt keresetet nyújtott be a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz. Sérelmezte, hogy a hatóság az általa indítványozott tanút nem hallgatta meg, holott személyesen tanúja volt a vele történteknek. Sérelmezte azt is, hogy a hatóság nem kérte be a képviselő-testület üléseiről készült anyagokat. A bíróság meghallgatta a kérelmező által indítványozott tanút, valamint meghallgatta a hivatkozott hangfelvételt is. A bíróság a bizonyítás lefolytatását követően, de a bizonyítékok mérlegelését mellőzve megállapította, hogy a hatóság kérelmező többszöri tanúmeghallgatási kérelmének nem tett eleget és a határozatában az indítvány elutasítását sem indokolta. A bíróság mindezt olyan súlyos eljárási szabálysértésként értékelte, amely az ügy érdemére kihatott, ezért ítéletével a hatóság határozatát hatályon kívül helyezte, és a hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság az új eljárásra előírta a perben meghallgatott tanú vallomásának figyelembevételét, illetve szükség esetén a tanú újabb meghallgatását és annak értékelését a megismételt döntéshozatalban. Megfontolásra ajánlotta továbbá, hogy a hatóság a polgármesterrel szemben is indítson eljárást.

 

A jogerős ítélet ellen a hatóság felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriánál, mert a bíróság a perben a hatóság által mellőzött tanú vallomását nem értékelte az egyéb bizonyítékokkal együtt, hanem pusztán annak a ténynek tulajdonított jelentőséget, hogy a hatóság a tanút nem hallgatta meg. A felülvizsgálati kérelemben a hatóság arra hivatkozott, hogy a bírósági eljárásban nem került sor annak bizonyítására, hogy a tanú meghallgatásának mellőzése miatt a kérelmező az ügy érdemi döntését befolyásoló bizonyítékoktól esett el. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a bíróság olyan hangfelvételt is meghallgatott, amely semmilyen vonatkozásban nem támasztotta alá a kérelmező roma származása és az életkora, valamint az általa hivatkozott sérelmek közötti ok-okozati összefüggést. A hangfelvétel ugyanis a polgármester utasítását tartalmazta a képviselő-testületi ülésen a magnetofon kikapcsolására vonatkozóan, majd hallható volt a készülék kikapcsolása, mindebből azonban nem vonható le következtetés az eljárás lényegére. A hatóság sérelmezte azt is, hogy a jogerős ítélet a polgármester eljárás alá vonását tette számára megfontolás tárgyává, holott kérelmező az önkormányzattal, mint munkáltatóval állt jogviszonyban.

 

A Kúria a hatóság felülvizsgálati kérelmében foglaltakat megalapozottnak találta. Ítéletében  megállapította, hogy az elsőfokú bíróság pusztán a tanú meghallgatásának elmulasztását anélkül értékelte súlyos eljárási szabálysértésként, hogy vizsgálta és értékelte volna a tanú vallomását mint olyan bizonyítékot, amely a hatóság határozatával kapcsolatosan az ügy érdemére kiható jogsértést bizonyított volna. A Kúria kifejtette, hogy a bírósági eljárásban orvosolható eljárási jogsértés esetén nincs helye a hatóság határozatának a hatályon kívül helyezésének, és új eljárás elrendelésének. A Kúria a tanú vallomását értékelve megállapította, hogy 2008. óta folyamatosan foglalkoztatott kérelmező a polgármesterrel fennálló viszonyának 2011. szeptember körüli megromlásáról nyilatkozott, és azt állította, hogy a képviselő-testületi döntéseket, így a kérelmező foglalkoztatásával összefüggő kérdéseket is a polgármesternek a képviselő-testületre gyakorolt nyomásával hozták meg. A Kúria megállapította, hogy a bíróságon meghallgatott tanú nyilatkozatából nem volt olyan következtetés levonható, hogy a felperest roma nemzetiséghez tartozása vagy életkora miatt hátrányos megkülönböztetés, zaklatás vagy jogellenes elkülönítés érte volna az önkormányzat részéről a foglalkoztatásával összefüggésben. A Kúria álláspontja szerint a kérelmező által indítványozott tanú meghallgatása a hatóság eljárásában nem eredményezett volna kedvező döntést a kérelmező számára, ezért a bizonyítás elmaradása jogsértés megállapítására nem vezethetett, az elsőfokú bíróság tévesen jutott erre a következtetésre. Az elsőfokú bíróság a jogsértést megfelelő jogszabályi indok nélkül állapította meg, ezért az ítélet indokolása is hiányos volt, valamint a bizonyítékokat sem értékelte a döntéshozatalban az elsőfokú bíróság.

 

A Kúria megállapította, hogy a hatóság a jogsértés elkövetésének hiányát jogszerűen állapította meg a határozatában, és a kérelmet törvényesen utasította el.

Hátrány határozott idejű foglalkoztatás miatt

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. április 28-án kihirdetett ítéletében elutasította a kérelmező volt munkáltatójának az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogsértést megállapító határozatával szemben benyújtott keresetét.

A hatóság a közigazgatási eljárásban -helyt adva a kérelemnek- megállapította, hogy a panaszos volt munkáltatója közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg kérelmező határozott idejű foglalkoztatásával összefüggésben és megsértette az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. tv. 8. § r) pontját. A kérelmezőt hátrány érte a határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatott munkavállalókhoz képest, mert amikor munkaviszonya úgy szűnt meg a munkáltatójánál, hogy a többi munkavállalóval együtt egy költségvetési szerv foglalkoztatta tovább közalkalmazottként, a korábbi munkáltatójával megkötött határozott idejű szerződésére tekintettel kinevezése ugyancsak határozott időre szólt, amelynek lejártával azonban kérelmező jogviszonya megszűnt.

A bíróság – amint ezt az ítéletben kifejtette – abban a jogkérdésben döntött, hogy az a körülmény, mely szerint a felperesi munkáltató közel két éven keresztül, mintegy 12 alkalommal 1-2-3 hónapos időtartamokkal határozott időre foglalkoztatta a kérelmezőt (alperesi beavatkozó), ok-okozati összefüggésben van-e azzal a ténylegesen bekövetkezett sérelemmel, hogy az átszervezést követően ugyan az új munkáltató (költségvetési szerv) kérelmezőt is átvette, azonban határozott időre szóló kinevezésének lejártát követően újabb szerződést nem kötött vele. Kérelmező ezért, aki időközben várandós lett – nem tudott máshol elhelyezkedni.

A bíróság osztotta a hatóság határozati megállapítását, hogy a kérelmező összehasonlítható helyzetben azokkal a munkavállalókkal volt, akik határozatlan idejű munkaviszonnyal rendelkeztek. A közigazgatási eljárás során meghallgatott tanúk, kérelmező közvetlen felettesei és a munkáltatói jogkört gyakorló személy is úgy nyilatkoztak, hogy kérelmezőnek eleinte voltak betanulási nehézségei, azonban egy év elteltével a munkájához szükséges ismereteket, tapasztalatokat elsajátította. Közvetlen felettesei szerint ekkortól már semmi nem indokolta a határozott idejű foglalkoztatását, ennek ellenére a munkáltatói jogkör gyakorlója továbbra is határozott idejű, néhány hónapra kötött szerződésekkel foglalkoztatta. A munkáltató ezzel a kérelmezőt az átszervezést követően olyan helyzetbe hozta, hogy a költségvetési szerv, mint másik munkáltató a korábbi munkáltató által meghatározott időre szóló kinevezéssel foglalkoztatta, majd amikor az lejárt, új kinevezést már nem adott a részére.

Visszavonták vezetői megbízását, mert gyermeke született

Egy egyetem alkalmazásában álló kérelmező azért fordult a hatósághoz, mert vezetői kinevezését a szülési szabadsága idején, anyasága miatt vonta vissza a kinevezési jogkört gyakorló miniszter. Panaszbeadványában az egyetem eljárását sérelmezte, mert a munkáltatói jogkört gyakorló miniszter az egyetem kezdeményezésére, illetve javaslatára intézkedett.

Az egyetem visszautasította a diszkrimináció megállapítására irányuló kérelemben foglaltakat. Arra hivatkozott, hogy nem a szülés, illetve anyaság miatt kezdeményezte kérelmező vezetői megbízásának visszavonását, hanem azért, mert így biztosíthatta a vezetői feladatok ellátását. Vezető helyettesítésére nincs jogi lehetőség, a vezetői pozíció csak pályázat útján tölthető be, vezetői megbízás pedig a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 96. § (5) bekezdése szerint minimálisan 3 évre adható, így azt nem lehetett a kérelmező távollétének (szülési szabadságának) időtartamához kötni. Az egyetemi álláspont szerint a vezetői feladatok ellátását csak kérelmező megbízásának visszavonásával, és új vezető kinevezésével lehetett biztosítani. Az intézmény hivatkozott arra is, hogy a vezetői megbízást a miniszter vonta vissza, az egyetem felelőssége ezért sem áll fenn. 

A hatóság eljárást indított. Megállapította, hogy kérelmező 2011. január elején jelentette be terhességét az egyetemnek, együtt a szülés várható májusi időpontjával. Egyidejűleg arról is nyilatkozott, hogy távolléte hat hónapra tervezhető, mert a szülési szabadságot követően azonnal munkába fog állni. Javasolta, hogy távolléte alatt két beosztott munkatársa lássa el a helyettesítését. Az egyetem nem fogadta el kérelmező javaslatát, azonban nem intézkedett a helyzet megoldásáról. Május elején, amikor kérelmező szülési szabadságát megkezdte, állásfoglalást kért a felügyeletet ellátó minisztertől a távollévő vezető helyettesítéséről és erről levelezést folytatott, majd július közepén javaslatot tett a kérelmező vezetői megbízásának visszavonására. Az egyetem javaslatára a miniszter 2011. szeptember közepén, október 31-ei hatállyal visszavonta a vezetői megbízást, és új vezetői pályázat kiírása iránt intézkedett. 

Kérelmező előzetes nyilatkozatainak megfelelően a szülési szabadság után 2011. november 2-án munkába állt (már nem vezetőként). A pályázaton kiválasztott új vezető kinevezésére 2012. február 1-én került sor. 

A hatóság nem fogadta el az egyetem érveit. A kérelmező több ízben megerősítette, hogy október 31-ét követően munkába áll, ezért a hatóság álláspontja szerint július közepén nem volt már ésszerű a vezetői megbízás visszavonásának kezdeményezése, szeptember közepén pedig nem volt már indokolt a vezetői megbízás visszavonása és a pályázat kiírása. Kérelmező szülési szabadságából mintegy másfél hónap volt még (amit szükség esetén hajlandó lett volna megszakítani is), nyilvánvalóan nem volt tehát realitása a pályázat kiírásához és elbírálásához szükséges időtartam miatt annak, hogy az új vezetővel a kérelmezőtávollétének ideje alatt megoldható lesz az osztály vezetése. Kérelmező vezetői pozíciójának megtartása biztosította volna legrövidebb időn belül az osztály vezetését. Éppen kérelmező vezetői megbízásának visszavonása és a pályázat kiírása vezetett előre láthatóan is ahhoz, hogy az osztály még kérelmező munkába állását követően hónapokon keresztül is vezető nélkül maradt. Az egyetem nem tájékoztatta a minisztert azokról a körülményekről, melyek az adott időpontban már indokolatlanná tették a pályázat kiírását és kérelmező megbízásának visszavonását. 

A hatóság – tekintettel a kimentés sikertelenségére - megállapította, hogy az egyetem a kérelmező vezetői megbízásának visszavonásával közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg és az anyasággal összefüggésben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. 

A vezetői megbízás visszavonása kérelmező közalkalmazotti jogviszonyát nem érintette. Munkabérét is úgy korrigálták, hogy összege a megbízás visszavonása után is változatlan maradt. Megállapítható volt tehát, hogy az egyetem enyhítette az intézkedés hátrányos következményeit, ezért a hatóság szankcióként elrendelte a határozat közzétételét 90 napra a hatóság honlapján, bírságot azonban nem állapított meg. 

Az elmarasztalt egyetem a határozat bírósági felülvizsgálatát kérte. Az eljáró bíróság osztotta a hatóság álláspontját, ezért a keresetet elutasította, és a határozatot hatályában fenntartotta. Az egyetem a Kúriához fordult és kérte a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet ugyancsak elutasította.

Életkorral kapcsolatos diszkrimináció

2011-ben a Fővárosi Bíróság ítéletével helyben hagyta a hatóság határozatát, mely megállapította, hogy a T. G. Zrt.. megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy a kérelmezőt életkora miatt nem foglalkoztatta éjszakai árufeltöltő munkakörben, hanem nála lényegesen fiatalabb, illetve rövidebb szakirányú tapasztalattal rendelkező munkavállalókat alkalmazott. Ezzel a magatartásával a cég kedvezőtlenebb bánásmódban részesítette a panaszost, mint a vele összehasonlítható helyzetben lévő álláspályázókat.
A hatóság döntésében megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni folytatását, valamint kötelezte a céget 3.000.000 forint összegű bírság megfizetésére, illetve elrendelte a határozat nyilvános közzétételét.

A T.G.Zrt. az Ebktv. speciális kimentési okára alapozta keresetét, amely szerint nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének megsértését a munka jellege vagy természete alapján indokolt, az alkalmazásnál számba vehető minden lényeges és jogszerű feltételre alapozott arányos megkülönböztetés. A bíróság a kimentési okot nem fogadta el. A felperes kifogásolta a bírság magas összegét is. A bíróság sem tekintette a kifogást megalapozottnak, arra hivatkozott, hogy figyelembe kell venni a jogsérelem súlyánál a 45 év feletti munkavállalók elutasítottságát, a vállalkozás méretét, a nettó árbevételt valamint az eljárás alá vont részéről az együttműködési készség hiányát.
A bíróság a T.G. Zrt keresetét elutasította.

Egészségi állapottal kapcsolatos diszkrimináció

2011-ben a Fővárosi Bíróság ítéletével az O.K. Egyesület felperesnek az Egyenlő Bánásmód Hatóság alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a felperes keresetét elutasította. A kérelmező azért fordult a hatósághoz, mert véleménye szerint SZ. Város Önkormányzata megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor a kérelmező által bérelt ingatlanból előzetes felszólítás nélkül elszállította bútorait, ingóságait és a bérleményt lakhatatlanná tette.

A kérelmező a hatósághoz benyújtott panaszában előadta, hogy egészségi állapota miatt költözött át édesanyjához, de visszatérésének szándékát jelezve bútorait és ingóságait a bérleményben hagyta.

Az eljárás alá vont az eljárás során kifejtette, hogy a kérelmező érvényes bérleti szerződéssel nem rendelkezett, illetve az ingatlanban – távozása után – bútorokat, ingóságokat nem, csak kommunális szemetet hagyott hátra, az önkormányzat eljárására ezért közegészségügyi követelmények érvényesítése miatt volt szükség.

A hatóság elfogadta az eljárás alá vont kimentését arról, hogy az intézkedésnek az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka volt.

A bíróságnak az Egyenlő Bánásmód Hatósággal egyező jogi álláspontja szerint a hatósági eljárásban lefolytatott bizonyítás alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy az intézkedésre közegészségi szempontból volt szükség, tehát annak ésszerű indoka volt.

A bíróság megállapította azt is, hogy az alperesi hatóság a panaszos kérelmének elutasításakor jogszerűen járt el, mert a bizonyítási eljárás alátámasztotta, hogy a kérelmező védett tulajdonsága ( egészségi állapota) és az általa hivatkozott sérelem ( kilakoltatás) között ok okozati összefüggés nem volt kimutatható és az eljárás alá volt sikeresen bizonyította, hogy a védett tulajdonság semmilyen módon nem játszott közre a hátrány okozásában.

A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát csak jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni, a bíróság azonban megállapította, hogy a hatóság határozata sem anyagi, sem eljárásjogi szabályt nem sért, ezért a bíróság a felperes O.K. Egyesület keresetlevelét elutasította.

Zaklatás

2011-ben a Fővárosi Bíróság eljáró tanácsa ítéletével helyben hagyta a hatóság határozatát, mely megállapította, hogy H. T. M. Kft. megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, mert egy munkavállalójával szemben megvalósította a zaklatás törvényi tényállását az érdekképviseleti szervhez való tartozás okán. A hatóság döntésében megtiltotta a jogsértő magatartás tanúsítását, valamint kötelezte a céget 1.000.000 forint összegű bírság megfizetésére, illetve elrendelte a döntés nyilvánosságra hozatalát 90 napos időtartamra.

A kérelmező azért fordult a hatósághoz, mert megítélése szerint a munkáltatója érdekképviseleti tevékenysége miatt rendszeresen diszkriminálta és több alkalommal emberi méltóságot sértő módon viselkedett vele szemben. Az eljárás alá vont az eljárás során mindvégig azt hangsúlyozta, hogy a panasz mögött a kérelmező személyes sértettsége áll, mivel a munkáltató a munkaviszonyának megszüntetése mellett döntött, illetve a konfliktus nem haladta meg a szakszervezeti és üzemi tanácsi tisztségviselők, valamint a munkáltató között általában tapasztalható nézeteltérés mértékét.

Az eljárás során a hatóság a munkaviszony megszüntetését nem vizsgálta, mert ebben a kérdésben a kérelmező munkaügyi bírósághoz fordult.

A hatóság megvizsgálta azonban a kialakult munkahelyi légkört és a panaszos üzemi tanácsban kifejtett tevékenységével kapcsolatos munkáltatói magatartást és megállapította, hogy sérült az egyenlő bánásmódról szóló törvény a munkáltatóval szembeni ellenséges megfélemlítő környezet kialakításával.

A bírósági döntés megállapította, hogy a hatóság alaposan feltárta a tényállást és a rendelkezésekre álló adatokból jogszerűen következtetett a zaklatás Ebktv. szerinti tényállásának megvalósulására. Indoklásában kifejtette, hogy a zaklatás nem feltétlenül szándékos magatartás, azaz nem csak azok a magatartások tartoznak ide, amelyeknek célja, hanem azok is, amelyeknek hatása a megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a hatóság az iratok és bizonyítékok helytálló mérlegelése nyomán határozott úgy, hogy a kérelmező által sérelmezett légkör nem a munkavállaló munkavégzésének körülményeire vezethető vissza, hanem összefügg a panaszos szakszervezeti szerepvállalásával és más véleményével. Bizonyítottnak látta a bíróság, hogy a kialakult konfliktushelyzet nem függetleníthető a panaszos érdekképviseleti szerepvállalásától, más véleményt kifejtő nyilatkozatától, így a H. T. M. Kft keresetét elutasította.

Diszkrimináció etnikai kisebbséghez tartozás miatt

A Fõvárosi Bíróság eljáró tanácsa ítéletével helyben hagyta a Hatóság határozatát. A határozat megállapította, hogy egy gazdasági társaság megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét azzal, hogy pusztán roma származása miatt nem vett fel egy, az újságban megjelent álláshirdetésre jelentkezõ személyt. A Hatóság az eljárás alá vontat 700.000 forint bírság megfizetésére kötelezte.
A bírósági döntés szerint a Hatóság eljárásában megfelelõen, teljes körûen felderítette a tényállást és a jogsértés súlyával, valamint az eljárás alá vont vagyoni helyzetével arányban álló szankciót alkalmazott. A bírságon túlmenõen az elmarasztalt gazdasági társaság viselte az illeték költségét és az ügyvédi munkadíjat is.
A Hatóság határozatának rövid összefoglalója a Hatóság honlapján, jogesetek cím alatt, a 180/2006-os számon található meg.

Egyenlõ munkáért egyenlõ bért!

A Fõvárosi Bíróság eljáró tanácsa ítéletével helyben hagyta a hatóság határozatát. A határozat megállapítja, hogy Z. Kft. megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét azzal, hogy a Kérelmezõt neme miatt kedvezõtlenebb bánásmódban részesítette a vele azonos munkakörben dolgozó és egyenlõ értékû munkát végzõ férfi dolgozókhoz képest, amikor órabérét a férfiak órabéréhez viszonyítottan alacsonyabb összegben állapította meg. A cég az eljárását a hatóság elõtt nem tudta megfelelõen kimenteni, ezért a hatóság az eljárás alá vontat 1.000.000. forint bírság megfizetésére kötelezte.
A bíróság döntése szerint a hatóság az eljárásában megfelelõen és teljes körûen felderítette a tényállást és a jogsértés súlyával arányban álló szankciót alkalmazott. A bírságon túlmenõen az elmarasztalt gazdasági társaság viselte az illeték költségét és az ügyvédi munkadíjat is.
A hatóság határozatának rövid összefoglalója a hatóság honlapján (www.egyenlobanasmod.hu) a 2006. évi jogesetek között a 242/2006. sz. alatt található meg.

Foglalkoztatási diszkrimináció

A Fõváros Bíróság eljáró tanácsa ítéletével helyben hagyta a hatóság határozatát. A határozat megállapította, hogy egy mediátor iroda megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét azzal, hogy a jogászi állásra jelentkezõ Kérelmezõ vakságára tekintettel mondta le az elõzetesen egyeztetett állásinterjút. A cég ezen eljárását a hatóság elõtt nem tudta megfelelõen kimenteni, ezért a hatóság az eljárás alá vontat 800.000 forint bírság megfizetésére kötelezte, és a határozat nyilvánosságra hozatalát rendelte el.
A bírósági döntés értelmében a hatósági eljárás megfelelõen és teljes körûen felderítette a tényállást és a jogsértés súlyával, valamint az eljárás alá vont vagyoni helyzetével arányban álló szankciót alkalmazott. A bírságon túlmenõen az elmarasztalt gazdasági társaság viselte az illeték költségét és az ügyvédi munkadíjat is.
A hatóság határozatának rövid összefoglalója honlapon (www. egyenlobanasmod.hu) a 2006. évi jogesetek között, 295/2006. szám alatt található.

2007. május 24.

Diszkrimináció fogyatékosság miatt

A Fõvárosi Bíróság eljáró tanácsa ítéletével helyben hagyta a Hatóság határozatát. A határozat megállapította, hogy egy bank megsértette az egyenlõ bánásmód követelményét azzal, hogy a hitelkérelem elbírálásában Kérelmezõtõl kifejezetten vakságára tekintettel többletbiztosítékként akár azonnali végrehajtást is lehetõvé tevõ közjegyzõi okiratba foglalt egyoldalú tartozáselismerõ nyilatkozatot követelt meg. A cég ezen gyakorlatát a hatóság elõtt nem tudta megfelelõen kimenteni, ezért a Hatóság az eljárás alá vontat 300.000 forint bírság megfizetésére kötelezte, és a határozat nyilvánosságra hozatalát rendelte el.
A bíróság döntése szerint a hatósági eljárás megfelelõen, teljes körûen felderítette a tényállást és a jogsértés súlyával arányban álló szankciót alkalmazott. A bírságon túlmenõen az elmarasztalt gazdasági társaság viselte az illeték költségét és az ügyvédi munkadíjat is.
A Hatóság határozatának rövid összefoglalója a Hatóság honlapján (www.egyenlobanasmod.hu) a 2007. évi jogesetek között 553/2006. számon található.